LimpMDb

Az utolsó szál joint is elfogy Jamaicában, mire valaki megszólal: "Mi ez a szar zene?" Ha elfogadjuk az elméletem, miszerint a gyerekek olyanok, mintha beszívott, részeg felnőttek lennének és az idő vasfoga józanítja ki őket, akkor ez a régi vicc rávilágít arra mi is történt a Múmia-rajongó, tinédzser Limpekkel, mikor már muszáj volt rádöbbennie, hogy ez a film bizony pokoli béna.

A filmet az egyiptomi romantikán túl valóban körbelengi a káosz szürke ködje. Ezt nem úgy értem, hogy a jelentek között nincs összhang, inkább egyfajta történelmi, logikai, mitológiai és zoológiai összevisszaság jellemzi.

Eltekintek a fiktív karakterek ismertetésétől, hiszen ezek egyrészt nem érdekesek, másrészt meg egy ilyen film esetében az a vicces, amit el akarnak hitetni velünk. Nem vagyok naiv, tudom, hogyan működik ez: kivágnak a történelemből egy kort, egy helyszínt, egy mitológiai környezetet, pár alakot és megpróbálnak összetenni valami mulattatót. Ez esetben a kívánt végeredmény (a szórakoztatás) felemásra sikeredik és balul üt ki, hiszen a pisztolycsőbe ragadt baromság okán a hatásvadász fegyver visszafelé sül el és a magával ragadó mesék tengere helyett a baromság óceánja vár ránk, ahol nem kell feltétlen egyiptológusnak, illetve történésznek lennünk, hogy harsány bazmegelésben törjünk ki. Valljuk be töredelmesen: senki sem szereti, ha hülyének nézik!

A film kezdő jelenetében I.Széthi palotájában találjuk magunkat, ahol főpapja Imhotep és a egyik leendő arája a szerelem hevében legyilkolják őt. A nő véget vet életének, a testőrség pedig egy, az őt a halálból visszahozó rítus közepén elfogja a férfit is, akit aztán egy átokkal örök gebaszra ítélnek, követőit élve mumifikálják. A mi hatáskörünk – kisebb kivételekkel – eddig terjed.

Szereplők és a történelmi háttér

A történetben I. Széthit, mint dinasztiájának leggazdagabb uralkodóját említik. Valójában uralkodása legfeljebb 11 (az általánosan elfogadott 9) évig tartott és az is azzal telt, hogy próbálta a rendet helyreállítani, az Amarna-reform által szétzilált országban. Ebből ráadásul az utolsó négyben feltehetőleg társuralkodóvá minősítette magát vissza, mikor a kormányzás terhét megosztotta fiával, a tényleg híres és valóban dinasztiájának legnagyobb hatalmú uralkodójának kikiáltott II. Ramszesszel. Ez a kis malőr még nem is lenne olyan iszonyatos hiba, de ha sáska sáskát eszik is, a tény tény marad, hogy Imhotep köztiszteletben álló ember volt, akit a gyógyítás feltalálójaként és Geb és Nut (földisten és égistennő) szétválasztásával, mint a világra törő káosz megfékezőjét emlegettek, akit halála után az istenek közé emeltek és akinek emlékművére évezredekig hordták a virágot. Továbbá azt se felejtsük el megemlíteni, hogy Imhotep nem a XIX. dinasztia idejében élt. Ő a III. dinasztia első fáraójának, Dzsószernek volt (többek között) főpapja és építésze (neki köszönhetjük az első egyiptomi piramist). Már a két dinasztia közötti, számbeli különbségből is kitűnik, hogy ez az időtartam valószínűleg nem csekély. És valóban. A két időpont közötti eltérés több mint 1500 év. Válaszút elé érkeztünk: helyre tegyük-e a bukfencet, vagy sem? Teljesen mindegy.

Az átok

A film gerince. Ez az alap, amire minden utána következő esemény épül. E nélkül még a történet sziluettje is csak hiú ábránd, így igazán értetlenül állok a paradoxon előtt, hogy mi értelme a negatív főhőst annyit tologatni az időben, ha az írók ahhoz sem voltak elég körmönfontak, hogy legalább egy olyan fáraót válasszanak, aki az Exodus után élt. Mivel a zsidók kivonulásakor már mind a hárman halottak voltak, egy irányból máris megtépáztuk az átok hitelességét.

Amúgy sem teljesen tiszta, hogy a papok miért tartják kézenfekvőbbnek egy olyan rítus végrehajtását, aminek következményeire tulajdonképpen az egész világ kegyetlenül rábaszhat majd!

Az ókori egyiptomi vallásban nagyon fontos a halál utáni élet kultusza. Hitték, hogy az ember két részből áll: a Ka (életerő) és a Ba (személyes tulajdonságok, személyiség) alkotja az egészt, az Akh-ot. Szerintük a Ka a halál pillanatában kiszakad a testből, míg a Ba a bent marad. Hogy újra egyesüljenek, különleges temetési rituálé szükségeltetik, ahol a Ba kiszabadulhat. De ezek után ennek a léleknek ráadásul minden este vissza is kell térnie a testbe, hogy erőt merítve minden reggel újjá szülessen. Akkor itt a kérdés: ha meg akarunk valakit büntetni, hogy lelke elvesszen, nem egyszerűbb a hullát elégetni, vagy simán csak hagyni elrohadni?

Esetleg ha a temetésre a későbbi Anubisz kultusz idején (és mivel a filmben a múmiát egy Anubisz szobor aljában találják meg, ez a valószínűbb) kerül sor, akkor meg pláne nincs baj, mivel ezen hiedelmek szerint a bűnös szívét a Duatban (alvilág) mérlegre teszik és ha az nem nyom eleget, akkor biza jön Ammit és széttépi azt, hogy tulajdonosa örökre ott rekedjen. Akárhogy is nézzük, be kell ismernünk: ha mindent jól csinálnak, Imhotep sehogyan sem térhet vissza.

Hamunaptra, Imhotep követői és a szkarabeusz-ökörség

A filmben lévő város, Hamunaptra is kamu. Azaz, csak félig. Van egy ilyen nevű ókori város. Indiában.

Élve mumifikálás. Ez aztán garantáltan kiveri a biztosítékot. Felső tagozatban már tanítják. A módszer lényege, hogy az előzőleg említett okokból a testet konzerválják kiszárítás által. A jelenet, amiben vászonba tekert emberek mmmmmmmognak, már csak azért is baromság, mert ez a folyamat egyik utolsó stációja, ehhez előbb az alanyt 40 napra nátronsóba helyezik, ami azt minden nedvességtől megszabadítja. Persze amikor ez bekövetkezik, az ember agya már nincs a testben, mert már összeturmixolva eltávolították és a belső szervek is kanópuszedényekben csücsülnek rég. Olyan mumifikálási eljárás, amely ezeket nélkülözi, ezen az éghajlaton nem létezik.

Ezután már csak hab a tortán, a bárgyúan műhorrorisztikusra sikerül képsor, amikor szkarabeuszok (Scarabeus sacer, becsületes nevén ganajtúró – fő tápláléka: trágya és rothadó szerves anyagok) tömkelege rágja halálra a kapálózva menekülő embereket.

Lehet, hogy most úgy tűnhet, hogy a realitás megszállottja vagyok, továbbá hülye, meg időmilliomos is, lévén egy régen lefutott és köztudottan szar filmnek kerítek ekkora feneket. De nem így van. Én is szeretem a meséket. A Múmiában és a többi hasonszőrű alkotásban pedig az a roppant idegesítő, hogy egy valóban izgalmas témát halálra erőszakol, miközben cserébe nem ad semmit. Pont ezért érdemes beszélni róla. Mert a hollywoodi író bizony rohadt lusta egy fajta. Nekem ehhez a poszthoz, összesen kb. 7-8 órányi kutatómunkára volt szükségem, ha nem számítjuk régebbi tanulmányaimat (középiskola, felvételi, stb.). Ha történet kiagyalója csupán ennyit áldozott volna arra, hogy utánajárjon az adott kornak, talán elérte volna, hogy a sztori ne fulladjon bele a saját hülyeségébe és ne sekélyes erőlködésként végzze minden lehetséges téren. Senki sem tudja például, miért üvölt vajon a múmia, amikor már puszta jelenléte is elég okot ad a félelemre. Az meg végképp örök titok, hogy miért vicces az, hogy Brendan Fraser visszaodrít. Inkább vágott volna vissza valahogy így: „Menj a picsába, te kis politeista köcsög!” Ez is béna, de egy rikkantásnál egy fokkal mégiscsak jobb.